Mintha azt kérdeznénk – mennyi idő alatt készül el az ebéd. Attól függ, mi lesz a főfogás! Nem szabad megfeledkezni róla, hogy attól, hogy valami gyorsan elkészül, még lehet a vendégek kedvence és ugyanígy, a hosszú órákat főtt ebéd is lehet íztelen. Számtalan építkezési forma létezik, amelyek közül tudni kell jól választani. A legjobb ilyenkor összeírni a követelményeket és a vágyakat, felsorakoztatni a különböző típusok előnyeit-hátrányait és ezek alapján mérlegelni. A felsorolásban szinte minden esetben szerepel a költözés idejére vonatkozó elképzelés is – az építkezések várható idejét pedig alapvetően a ház típusa határozza meg.

Az időnél aligha van nagyobb érték, hiszen ez az egyetlen dolog, amit nem lehet visszaszerezni: ami elmúlt, az elmúlt. Egy korábbi KSH felmérés szerint átlagosan egy ház 2 év alatt készül el. Sajnos – főképp a hagyományos házak esetében – nagyon sok minden befolyásolja a tényleges kulcsátvétel idejét. Nehéz szakembert találni, gyakran előjönnek olyan költségek, amivel előre nem lehetett számolni és még sorolhatnánk.

Természetesen elsősorban nem emiatt, de hazánkban is egyre népszerűbbek a nyugaton már jól bevált gyorsházak, amelyekbe néhány hónapon belül beköltözhet a család. Ezeknek a házaknak számos előnyük van és legalább olyan tartósak, mint a hagyományos építészeti technológiával épült házak.

Minden munkálat a tervezéssel kezdődik. A gyorsházak esetében rendelkezésre állnak típustervek, amelyek ötletet adhatnak a tervezéshez vagy adott esetben felhasználhatóak. Maga a tervezésre átlagosan 2-4 hónapot szoktak becsülni.

Ahogy a tervezés, úgy az alapozás is minden háznak az alapja – kivéve talán a mobilházakét, amelyekről egy korábbi cikkünkben már szó esett. Az alapot minden esetben az építkezés megkezdése előtt kell lefektetni és bármilyen típusú házról beszélünk, ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá. Dióhéjban az alapozás egy precíz földmunkával kezdődik, a kiásott alapot kiöntik, majd meg kell várni a kötési-süllyedési időt.

Innentől ágaznak csak igazán el a különböző építkezési formák kivitelezési idő tekintetében. Egy hagyományos téglaház kivitelezési ideje hosszú-hosszú hónapokig elhúzódik, körülbelül 9-12 hónap, mire költözésre kerülhet a sor – ütem szerint haladó munkálatok esetén.

Ezzel szemben egy 50 m2-es modulokból álló ház 1 héten belül szerkezetkészre húzható, amelyhez ráadásul inkább csak némi emberi erőforrás szükséges, mint szakértelem. Elsőre hihetetlen, de a szerkezetkész házat akár Te magad is felépítheted 2-3 ember segítségével és mindent összevetve 3-6 hónap alatt már be is költözhetsz új otthonodba!

2022.02.07.