Magyarország földrengés-aktivitása közepes, nagyon ritkán, mindössze 40-50 évente fordulnak elő 5-ösnél nagyobb erősségű rengések. 4,5-5-ös szintűek is csupán 8-10 évente jelentkeznek.

Összességében tehát szerencsés helyzetben vagyunk, ez azonban nem azt jelenti, hogy nem érdemes elővigyzázatosnak lenni ilyen tekintetben is. Az elmúlt időszakban több erősebb földrengés katasztrófa is történt a világban, amelynek hatására rengetegen foglalkoztak a témával. Megjelent egy olyan térkép is, amely megmutatja, hogy Magyarországon melyek azok a területek, amelyek földrengés szempontjából érzékenyebbek. (A térkép ezen a linken érhető el.)

A térkép nagy segítséget jelenthet azoknak, akik építkezési telek vásárlása előtt állnak és szeretnék minimálisra csökkenteni a földrengés kár lehetőségének kockázatát. Fontos megvizsgálni az építési telek talajszerkezetét is!

Ha a terület megfelelő, akkor már csak a megfelelő építkezési formát, technológiát kell megtalálni. Földrengésnek ellenállóbbak azok az épületek, amelyek szerkezetüket tekintve egyszerűek, nincsenek benne bonyolult formák és rezgésállóbb, rugalmasabb falazattal rendelkeznek. Egy téglaház például nem ideális választás, az LSH Készházak azonban annál inkább.

Súlyos károkat tud okozni a szél is

Az erősebb széllökések vagy a huzamosabb ideig fennálló állandó erős szél komolyan károsíthatják a házat. A klímaváltozás eredményeképp Magyarországon is egyre gyakrabban fordulnak elő komolyabb viharok, amelyek igen erős széllökésekkel járnak, ezért a ház tervezésekor ezt a tényezőt is figyelembe kell venni.

A szél leggyakrabban a tetőnek árt, ezért építkezésnél tető szerkezetének kialakításánál fokozottan ügyelni kell a megfelelő rögzítésre, illetve olyan technológia alkalmazására, amely ellenállóbbá teszi a teljes szerkezetet az széllökésekkel szemben.

Az LSH Készházak kivitelezésénél a teljes épületszerkezetnél ügyelünk a tartós, erős rögzítésekre, a pontos illesztésekre, amely eléréséhez a legkorszerűbb, legideálisabb technológiát alkalmazzuk, így az erősebb széllökések emelő hatásainak is nagyon jól ellenállnak.

Kép forrása: Canva.com