Köztudott, hogy a kőolajkészleteken kívül az ivóvíz készleteink is korlátozottak napjainkban. Fontos tehát odafigyelni, hogy mennyi vizet használunk és mire. A jelenkor kihívásainak is megfelelő LSH készházak gépészetében az esővíz tárolása, felhasználása és a „szürke víz” újrahasznosítása is fontos szerephez jut.

A szürkevíz a kézmosásnál, fürdésnél és mosásnál keletkező víz. Sok háztartásban nem foglalkoznak vele, szennyvízként kezelik, pedig az esővízhez hasonlóan sok területen alkalmazható a háztartásban. A szürkevíz elnevezés nem a víz színére utal, hanem a víz minőségét jelöli.

A szürkevizet lehet használni takarításhoz, WC öblítéshez, szűrés után pedig öntözéshez is. A kategórián belül még további két alkategóriába lehet sorolni őket:

  • a „sötétszürke” a mosó-és mosdóvíz,
  • a „világosszürke” pedig az esővíz.

Ha a ház csatornájából kifolyó esővizet a kert locsolására használjuk, akkor visszavezetjük az esővizet a természetes körforgásba, ezáltal a talajvízszint is stabilizálódik.

Ha az esővizet mosásra használjuk, a környezetterhelés csökken, mivel az esővíz lágysága miatt kevesebb mosószerre van szükség. Sőt a mosógép és a WC kagyló is kevésbé vízkövesedik el.

Magyarországon két generációval ezelőtt az egy főre eső vízhasználat napi 35-40 liter volt. Ma megközelítőleg napi 150 liter vizet használunk egy főre vetítve. Egy háztartásban átlagosan a vízfogyasztás 50-55 százaléka szürkevíz. Vagyis az elhasznált víz felét újra lehet hasznosítani.

A ház tervezésekor érdemes tudatosan megtervezni minden apró részletet a szürkevíz kezelésével kapcsolatban is.

Ahhoz, hogy a mindennapok során lehetőség nyíljon a szürkevíz újrahasznosítására, mindenképpen önálló szennyvízhálózatot kell létrehozni, sőt a WC és a mosogató szennyvízének elvezetéséhez külön vízhálózatra van szükség.

Ha a házon belül szeretnénk felhasználni újra a vizet, akkor szükség van egy tárolótartályra, elosztóvezetékkel, szerelvényekkel, valamint fertőtlenítőszerrel felszerelve.

A fertőtlenítés megvalósulhat klór-, illetve jódtartalmú fertőtlenítőszerekkel, de akár ultraibolya fénnyel vagy ózonnal is.

A meglevő épületek átalakítása erre a célra elég körülményes. Ha eldöntöttük, hogy a szürkevizet újrahasznosítjuk, az ehhez szükséges berendezéseket és szerelvényeket már az építkezés folyamán helyezzük el az LSH készházban.

Jelenleg a szürkevíz újrahasznosítására vonatkozóan nincsenek szabályozások, bárki elvégezheti az ilyen típusú beruházásokat.

Az tény, hogy egy olyan moduláris házban, ahol megfelelően ki van építve ez a rendszer és kényelmesen felhasználhatjuk a szürkevizet, sokat spórolhatunk a vízdíjon, arról nem is beszélve, hogy környezetünk is védjük.

2023.02.09.
Kép forrása: Canva.com