Milyen lehetőségek rejlenek még az okosotthonokban? Rövid cikksorozatunk befejező részében sorra vettünk még jó néhány pozitívumot, amit az okosotthonok nyújtani tudnak.

Első a biztonság

Azon túl, hogy az okosotthonok rendszerének vezérlése alá vont eszközök távvezérléssel működtethetőek, akár hangutasításokat is alkalmazhatunk. Például tapsra felkapcsolódik a villany vagy éppen a nyitás szóra kinyílik az ajtó. Ez kétségtelenül nagyon kényelmes megoldást jelent a lakók számára. Azonban ami ennél talán még sokkal fontosabb, az a biztonság.

A kamerák és egyéb biztonsági elemek felszerelése a betörések megelőzése érdekében nagyon fontos. Okostelefonról gyakorlatilag bárhonnan, bármikor ellenőrizhetőek a kameraképek, így folyamatosan megfigyelés alatt tartható a lakás és időben intézkedhetünk, ha rendkívüli eseményt észlelünk.

Érdemes kiemelni, hogy a lakásbiztosítási díj is olcsóbb lesz, mivel a biztosítók a védelemhez szükséges megfelelő technológiák alkalmazása esetén az okosotthonokat kevésbé kiszolgáltatottnak tartják a betörésekkel szemben.

Különböző kedvezmények és támogatások

A zöld technológia alkalmazása során jogosultak vagyunk állami támogatásokra, illetve adókedvezményekre is.

Már az LSH Készházak megépítése előtt érdemes tájékozódni arról, hogy a leendő lakhelyed szerinti régióban milyen támogatásokra, kedvezményekre lehetsz jogosult az ingatlan tulajdonosaként, ha környezetbarát módon építed meg otthonodat, melynek része lehet az okosotthon technológia alkalmazása is.

Segítség idősek és fogyatékkal élők számára is

Az idősebb generáció számára is nagyszerű lehetőséget nyújtanak az okosotthonok! Például ha az idős ember gyenge fizikai állapota miatt nem tud felmenni az emeletre, nagyon hasznos lehet, ha a földszintről tud irányítani bizonyos eszközöket anélkül. hogy fel kellene mennie a lakás emeleti részébe.

A fogyatékkal élők számára is óriási könnyebbséget jelenthetnek ezek a funkciók. Például azok a személyek, akik tolókocsihoz vannak kötve nem tudnak feljutni a lakás emeleti részébe, azonban távirányítók használata segítheti őket az ott lévő eszközök vezérlésében.

Élmény a gyermekeknek

A gyerekek számára élményeket jelenthet az okosotthon megoldás, amely a számos gyakorlati előnye mellett szórakoztató is lehet. A gyerekek okostelefonjaikat már kicsi koruktól jól kezelik, használatával számos szórakoztató lehetőséget találnak az okosotthonokban.

Magasabb ingatlanérték

Nagyon lényeges szempont, hogy az okosotthonok eladási ára magasabb, mint a hagyományos otthonoké.

Napjainkban az emberek egyre inkább igénylik a kényelmes életet és áldoznak is rá. Egyre többen vannak azok, akik értékelik az intelligens otthonok előnyeit. A kereslet árfelhajtó hatású. Mindenkinek fontos, hogy ingatlana milyen értéket képvisel, az okosotthon megoldás egyértelműen emeli ingatlanunk értékét.

2022.10.17.
Kép forrása: Canva.com