Cégünk, az LSH Készház Zrt. könnyűszerkezetes házak gyártásával és kivitelezésével foglalkozik.
LSH Készházak – Ötlettől a kész házig
„Megtöltjük a világot gondosan épített, fenntartható és komfortos otthonokkal, a lehető legmegfizethetőbb áron, hogy minél többen megengedhessék maguknak.”
2019-ben indítottuk el az első teszt gyártást azzal a küldetéssel, hogy olyan lakóépületek gyors kivitelezését tegyük lehetővé, amelyek kiváló minőségűek, tartósak és magas életszínvonalat nyújtanak. Ezt a célt biztosítja, hogy maga az építészeti forma több száz éves múltra visszatekintő technológián alapszik, a munkafolyamatok pedig skálázható és sztenderd gyártási és kivitelezési folyamatokban valósíthatóak meg.
Ennek köszönhetően vásárlóinknak már az értékesítés érdeklődési fázisában is olyan kész termékeket tudunk prezentálni, amelyeket egyedi igényeik szerint tökéletesítünk.
Célok és megvalósítás
LSH Készházak a nemzetközi piacon
A martonvásári telephelyünkön történő moduláris gyártást szeretnénk a magyarországi piacon tovább erősíteni, a külföldi exportját megindítani, a távolabbi országok esetében pedig technológia transzfer keretein belül biztosítani az értékteremtést, a piacképességet és a gyors fejlődést.
Piacképességünk több pilléren alapszik.
A gyártási folyamatok lehetővé teszik, hogy olyan vállalásokat tegyünk megrendelőink részére, amelyek az építőiparban szokatlanok, mindezt úgy, hogy a produktum legalább ugyanolyan magas színvonalú, mint más alkalmazott technológiák esetében.
Ilyen vállalás például a rövid határidejű házépítési garancia, az 50 év szerkezeti garancia és az is, hogy a szerződésbe foglalt áraktól nem térünk el. Ezek a biztosítékok kiváló befektetési lehetőséget is jelentenek ügyfeleink részére, hiszen a kiemelkedő ár-érték arány mellett jól tervezhetővé tesszük az építkezést és az esetleges azonnali továbbértékesítés menetét.
Úgy véljük, hogy ezen előnyeink mentén a szervezeti felépítésünk, rendszereink mára elég kiforrottá váltak a határon kívüli, más piacok integrálásához.
Az LSH Készházak Zrt. kiemelt előnyei a piacon.
✓ Gyors kivitelezés, alacsony erőforrás igény
Főképp az előgyártási folyamatok, a száraz technológia, valamint a legapróbb részletekig menő pontos tervek miatt a lakóházaink kivitelezési ideje hihetetlenül gyors, ugyanakkor az emberi erőforrás igénye alacsony. Egy 50 nm²-es szerkezetkész ház 3-5 nap alatt kivitelezhető 2 ember munkájával, amelybe néhány héten belül be is költözhetnek. Alkalmazott módszereink azt is lehetővé teszik, hogy az év bármely szakaszában elindulhat az építkezés szemben más építkezési technológiákkal.
✓ Kimagaslóan jó minőség!
A gyorsaság nem megy a minőség rovására; éppen ellenkezőleg. Mivel a ház egyes elemei gyártósoron készülnek, sokkal pontosabb illesztéseket tudunk garantálni, ami szintén a szavatosságot biztosítja. A tervezés a leginnovatívabb eszközökkel történik, mint például a BIM vagy a TEKLA modell, amit a gyártói oldalon minőségbiztosítással és folyamatos auditokkal támogatunk. A tervek, az előkalkulációk részletekig menőek, így az építkezés költségösszetétele jól átlátható és nem merülhet fel rejtett költség vagy előre nem kalkulált munkafolyamat.
✓ Egyedi igények megvalósítása
Egészen speciális igényeket is ki tudunk szolgálni, természetesen minden esetben figyelembe véve a Országos Településrendezési és Építési Követelményeket, illetve a helyi építkezési szabályzatot.
✓ Nyomonkövethető folyamatok
A helyszínen zajló munkálatokat folyamatosan monitorozzuk, amelyre saját belső minőségbiztosítási rendszert fejlesztettünk ki.
✓ Egyszerű, elsajátítható!
Ami még igazán innovatív és forradalmi a modern építészetben, hogy ügyfeleink a kész tervdokumentációk alapján, amelyek minden egyes lépést és eszközigényt tartalmaznak, akár maguk is felépíthetik saját szerkezetkész házukat különösebb speciális szaktudás nélkül, 2-3 fő bevonásával. Ezt hivatott kifejezni cégünk mottója is: „Megfizethető, modern és gyors készházak, egy építőkészletbe csomagolva”. Az építkezés ezen fázisában ugyanis nincs szükség sem speciális eszközökre, sem pedig nehézgépekre.
✓ Ügyfélközpontú vezetés
Fontos kiemelni, hogy minden megrendelőnkhöz tartozik egy személyes tanácsadó, aki az építkezés teljes ideje alatt támogatja az ügyfelet és az átadást követően is rendelkezésre áll.
✓ Környezetbarát építési forma
A cégünk által képviselt technológia jó az ügyfélnek és jó a Földnek is. Az építkezés alatt megközelítőleg 10-szer kevesebb hulladék keletkezik mint egy hagyományos építkezés során. Az átadott, kész épületek pedig közel passzív házak, 0,12W/m2K hőátbocsátási tényezővel. Házaink fenntarthatóak, energiatakarékosak, amelyek egy környezettudatos, költséghatékony építkezési technológián alapulnak.
✓ Biztonságos befektetés
Lakóházaink kiváló tűzvédelmi mutatókkal (REI15 és REI30), valamint ÉMI, NMÉ, ETA, CE minősítésekkel rendelkeznek. Az építkezési forma stabil jövőjét, befektetési lehetőségét a hitelintézetek is látják és támogatják.
✓ Bővíthető, átalakítható
Az elkészült lakóházak moduláris tulajdonsága miatt nagyon könnyen átalakíthatóak, hozzáépíthetőek, így továbbértékesítés után vagy a következő generációk számára is kisebb munkálatokkal megfeleltethető az épület.
✓ Modern és komfortos
Végezetül nagy hangsúlyt fektetünk rá, hogy lakóházaink ne csak stabilak, tartósak és értékállóak legyenek, hanem megfeleljenek a mai modern társadalom igényeinek is. Éppen ezért olyan korszerű okoseszközök beépítését is vállaljuk, amelyek még inkább növelik az életszínvonalat, kényelmesebbé, biztonságosabbá teszik az otthonokat.
Gyors kivitelezés, alacsony erőforrás igény
Főképp az előgyártási folyamatok, a száraz technológia, valamint a legapróbb részletekig menő pontos tervek miatt a lakóházaink kivitelezési ideje hihetetlenül gyors, ugyanakkor az emberi erőforrás igénye alacsony. Egy 50 nm²-es szerkezetkész ház 3-5 nap alatt kivitelezhető 2 ember munkájával, amelybe néhány héten belül be is költözhetnek. Alkalmazott módszereink azt is lehetővé teszik, hogy az év bármely szakaszában elindulhat az építkezés szemben más építkezési technológiákkal.
Kimagaslóan jó minőség!
A gyorsaság nem megy a minőség rovására; éppen ellenkezőleg. Mivel a ház egyes elemei gyártósoron készülnek, sokkal pontosabb illesztéseket tudunk garantálni, ami szintén a szavatosságot biztosítja. A tervezés a leginnovatívabb eszközökkel történik, mint például a BIM vagy a TEKLA modell, amit a gyártói oldalon minőségbiztosítással és folyamatos auditokkal támogatunk. A tervek, az előkalkulációk részletekig menőek, így az építkezés költségösszetétele jól átlátható és nem merülhet fel rejtett költség vagy előre nem kalkulált munkafolyamat.
Egyedi igények megvalósítása
Egészen speciális igényeket is ki tudunk szolgálni, természetesen minden esetben figyelembe véve a Országos Településrendezési és Építési Követelményeket, illetve a helyi építkezési szabályzatot.
Nyomonkövethető folyamatok
A helyszínen zajló munkálatokat folyamatosan monitorozzuk, amelyre saját belső minőségbiztosítási rendszert fejlesztettünk ki.
Egyszerű, elsajátítható!
Ami még igazán innovatív és forradalmi a modern építészetben, hogy ügyfeleink a kész tervdokumentációk alapján, amelyek minden egyes lépést és eszközigényt tartalmaznak, akár maguk is felépíthetik saját szerkezetkész házukat különösebb speciális szaktudás nélkül, 2-3 fő bevonásával. Ezt hivatott kifejezni cégünk mottója is: „Megfizethető, modern és gyors készházak, egy építőkészletbe csomagolva”. Az építkezés ezen fázisában ugyanis nincs szükség sem speciális eszközökre, sem pedig nehézgépekre.
Ügyfélközpontú vezetés
Fontos kiemelni, hogy minden megrendelőnkhöz tartozik egy személyes tanácsadó, aki az építkezés teljes ideje alatt támogatja az ügyfelet és az átadást követően is rendelkezésre áll.
Környezetbarát építési forma
A cégünk által képviselt technológia jó az ügyfélnek és jó a Földnek is. Az építkezés alatt megközelítőleg 10-szer kevesebb hulladék keletkezik mint egy hagyományos építkezés során. Az átadott, kész épületek pedig közel passzív házak, 0,12W/m2K hőátbocsátási tényezővel. Házaink fenntarthatóak, energiatakarékosak, amelyek egy környezettudatos, költséghatékony építkezési technológián alapulnak.
Biztonságos befektetés
Lakóházaink kiváló tűzvédelmi mutatókkal (REI15 és REI30), valamint ÉMI, NMÉ, ETA, CE minősítésekkel rendelkeznek. Az építkezési forma stabil jövőjét, befektetési lehetőségét a hitelintézetek is látják és támogatják.
Bővíthető, átalakítható
Az elkészült lakóházak moduláris tulajdonsága miatt nagyon könnyen átalakíthatóak, hozzáépíthetőek, így továbbértékesítés után vagy a következő generációk számára is kisebb munkálatokkal megfeleltethető az épület.
Modern és komfortos
Végezetül nagy hangsúlyt fektetünk rá, hogy lakóházaink ne csak stabilak, tartósak és értékállóak legyenek, hanem megfeleljenek a mai modern társadalom igényeinek is. Éppen ezért olyan korszerű okoseszközök beépítését is vállaljuk, amelyek még inkább növelik az életszínvonalat, kényelmesebbé, biztonságosabbá teszik az otthonokat.
Cégünk mozgatórugója az építés, az alkotás!

Minden nap azért dolgozunk, hogy az építészetet valami teljesen új, magasabb szintre emeljük, ami a lakosság számára széles körben elérhető.
Kiegészítő szolgáltatásaink
Kiegészítő termékeink