A háztervezés rengeteg fontos lépésből áll, ideális esetben sok szakember bevonásával jár, akik segítenek, hogy ne hagyj ki ezek közül egyet sem. Ezúttal 10 olyan tervezési pontot gyűjtöttünk össze, ahol könnyű nagyot hibázni.

1. A ház helye.

Nagyon fontos a jó település, az ideális környezet megválasztása. Nem csak azt kell szemügyre venni, hogy mennyire hangos a környék, milyen messze van tömegközlekedési lehetőség, az iskola, a munkahely és barátságos-e a szomszédság. Érdemes bemenni az önkormányzathoz és letölteni egy települési tervezetet, hogy milyen tervek készülődnek azon a környéken, ahol nézelődsz. Egy épülő autópálya, egy vasúti sín elhelyezés vagy akár egy ipari terület közelsége befolyással lehet a mindennapi életedre, arról nem beszélve, hogy nagy hatással van az ingatlan értékére. Ráadásul nem csak negatívan befolyásoló tényezőket lehet egy kis utánajárással feltárni – hamar kiderülhet egy-egy telekről, hogy igen jó befektetést jelenthet.

Fontos úgy választani ingatlant, építkezési telket, hogy abból bármi történik, jól lehessen belőle bármikor kilépni.

2. A ház mérete.

Nem elég azzal számolni, ami most jelen pillanatban szükséges. Fontos legalább 5-10 évre előre tekinteni, hogy vajon milyen terveid vannak, lesznek. Szeretnétek gyermekeket? Később jó lenne egy műhely is, ahol lehet barkácsolni? Érdemes mindent számításba venni ahhoz, hogy később ne kelljen nagy átalakításokat kezdeményezni.

A ház méretét érdemes már azelőtt megtervezni, hogy nekiállnál telkeket nézni, hiszen a telek mérete nagyban korlátozhatja a lehetőségeket.

3. A ház stílusa.

Általában a ház tervezésénél nincsen teljesen szabad keze az építtetőnek a ház stílusa tekintetében. Ezt ugyanis megszabja az adott település arculati kézikönyve, amit mindenképpen érdemes ellenőrizni, már csak azért is, mert nem fogják engedélyezni a terveket, amennyiben az eltér a település iránymutatásaitól.

Természetesen ettől függetlenül még rengeteg mindenben lehet és kell is majd döntést hozni, amit érdemes jól megfontoltan tenni. Nagyon fontos, hogy elsősorban Neked kell tetsszen a ház. A divatok jönnek-mennek, viszont Neked kell benne jól érezned magadat. Nincs annál rosszabb, amikor megveszel egy ingatlant, felépítesz egy házat és nem érzed benne jól magad, azon gondolkodsz, hogy hogyan vagy éppen merre tovább.

4. A ház funkcionalitása.

A ház méretei és stílusa mellett előkelő helyen szerepel a ház funkcionalitásának megtervezése. Egy ideális otthon kényelmes és praktikus. Könnyen megszoktható és jó benne lakni. Könnyen lehet benne mozogni, minden könnyen elérhető és megtalálható, nem érzed magad semelyik helyiségben helyszűkében és a tárolóhelyiségek mennyisége, nagysága is ideális. Világos, kellő mennyiségű természetes fény jut be az ablakokon. Biztonságos – olyan tekintetben, hogy nincsenek kiálló sarkok, nem csúszik a padló vagy például a lépcsők kialakítása passzol az életviteledhez. Nincs bosszantóbb annál, amikor minden nap ugyanabba a lépcsőfokba rúgsz bele, de az is kellemetlen, amikor például a villanykapcsolót mindig a fal ellentétes oldalán keresed, mert ott tartanád logikusnak, de még sem oda lett beépítve.

5. A ház karbantarthatósága.

Amit megveszel, azt fenn is kell tudni tartani – minden tekintetben. Fontos végiggondolni, hogy a tervezett ház milyen utólagos karbantartási munkákat vonz magával, amiket időről-időre meg kell ismételni, akárcsak a kerti fűnyírást. Valóban lesz-e elég idő, pénz, energia rá?